Örök kérdések
Mi volna inkább maradandó
a fénynyaláb mely elhalad
égitestek szabta résen át
vagy a bazalt mely megmarad
Mi a nagyszerűbb a vágy
mely halhatatlant álmodik
vagy a megvalósult mű amely
akár cipőtalp elkopik
Mi szánandóbb az ostobaság
által ütött fájó sebek
vagy a kétely melyet mint
vért folyatnak felvágott erek
Marsigli Satu Marén
Transylvániában legszebb az ősz
Bágyadt a nap sárgul a rét
s a hóharmat már meglepte a
házelő színét
Transylvániában hogyha jársz
óvón lépdelj pihen az ösveny
szemeid be ne húnyd barátom
soh`se légy fösveny
Transylvániában az idő foly
lustán mint malomárokban a víz
Ha engeded magad vitetni véle
visszafolyva visz
Emigránsként
kezeidben kenyér
hullámok fodrozódnak
a halkuló világ
elsüllyed mint egy csónak
nem emlékszel apádra
széles öreg kezére
elköltöztél párizsba
s most azt hiszed megérte
otthonra kell találni
legyökerezni szépen
mint kósza tündérrózsa
a szajna langy vizében
Azt hiszem magamról
Ha kellett kemény voltam
hogy koppant a fejem
ha összefogni kellett
ragadtam mint az enyv
Megolvadt szemem ha ért
mások szeretete
s most látom csak megfagytam
hangjuk nem ér ide
Álmaim tárgya lettem
s lettem vágyaim hőse
S hogy önmagam szorítom
nem pattan úgy a kő se
Passeriformes
Amíg testem fürdetem a hóban
verebek néznek a faágakon
Megkérdem még tőlük is valóban
lehet-e járni fagyott lábakon
Meg tudnák esetleg válaszolni
e morzsa-gyűjtő életük mit ér
Elfordulnak Meg sem tudnak szólni
Lepergek róluk Bánatom kitér
előlük mert hisz íme én magam
sem meleg kalicka rabja lenni
- hol halmokban áll aranyló magom
kínálkozva felejtésre: enni -
én nem kívánok ámde nem hagyom
kopott életem szemétre tenni
Vitam impendere
Kisszerű az ki e
kisszerű korban
Meghúzza magát mint
őz a bokorban
s feladatát meg nem
találva látva
mint balvégzetére
vár a halálra
És jelmondat nélkül
teng s a szó: „Vitam
impendere vero”
neki csak hittan
Eltévedtünk...
Eltévedtünk S a közhalál
köröttünk mind gyűrűbe zár
sápadt és fáradó sikolyt
gyulladt szemet melyből kifolyt
az értelem testnedve már
A magvető csak erre vár
Rád néz és tudja már ki volt
benned a gyáva kis kobold
Már vénülő...
Fakó fények között az úton
önnön halálod tart feléd
Bátorságod magadra mint
vizet pohárból öntenéd
S míg arra vársz a nagy csatán
hogyan küzdhetnél véle meg
vak lesz szemed hajad kihull
s parkinsonos kezed remeg
Elomlok
Elomlok én a csendnek árnyán
Feloldódom lásd mint a füst
s én meglegyintem arcodat is
Őriznélek hogy meg ne üsd
akit szeretsz hisz én vagyok te
Kezedben tört szájú pohár
Az öblén ringó barnuló bor
énbennem végzetére vár
Nem írja nékem senki sem le
kilőtt nyílvesszőm szép ívét
De ha tehetném elkapkodnám
minden aranyló senkiét
Óda
Lásd: ugye gyorsan elolvad
a hó s a sötétlő sárba
lábnyomaid lehevertek
Kékül a domb jön az alkony
a vízen elalszik a csónak
Száz arca tekint rád tört
üvegekből édesapádnak
Fent csikorog valahol
tornyaim őre Varázslat
halk nesze surran
Vasfoga rágja szivem
Ez a rák Hiszen így örököltem
ezredek óta szüléktől
Lassu fűszálak a réten
hát úgy simogassatok engem:
egyszer elalszom a földön
s hátatokon vetek ágyat
Szél hajamat lesodorja
fejemről és belesüpped a
bőröm meghidegült
csontjaimon a husomba
Semmi se mozdul A csönd
az enyém Neked intek
hogy ne felejtsed el arcom
Látod elér a halál ha előle
szaladnék s úgyis ölembe
telepszik ágyra feküdve ha
várok rá tehetetlen
Csak legyen egy darabig aki
őriz gondol rám akinek még
hosszu időn át én leszek álma
Hattyu pihen kikötőben a
ringó testü hajók közt
Nézed amint rádnéz
lustán tovaúszik el sose éred
Így maradunk te meg én
Egyedül mi magunknak
féllé válva bolondok
kézremegéssel
Felhőkön enyésző rajzolatokként
Szonett
Légy társam kinek hátam vethetem
ha közrefog gyülevész martalóchad
és tisztes halálért kell majd küzdenem
vagy életért? akár ez is adódhat
És légy barátom akivel megosztom
görnyesztő gondjaim s kitől tanácsot
kérek s ha méltóságomtól megfosztom
magam hát kézzel tépi fel e rácsot
És légy szerelmem kivel minden este
együtt vizsgálhatok csillagképeket
kinek szívét a bánat felkereste
s kit megvígasztalni csak nekem lehet
Hozzám simulhat vágyakozó teste
s együtt álmodunk fájón szépeket
Számvetés
Merev a testem s lelkem hordja még
mint agg ünő megútált mételyét
Szívem kertjében felmagzik a gaz
s hulló leplekről vár rám majd vigasz
Szomjan veszünk szóródunk szerteszét
Üres kamránkban üldöz a sötét
Eszméimen kevélység máza van
Keményedik a hangom és szavam
Érzem a vérem máris mily silány
Megúntál már te játszó kisleány
Kihűltél már te nyári éjszaka
Ölelj hát lomb s fojtson kérged szaga
Légy csillagom
légy csillagom légy jó barátom
kezem kezedben szemem lezárom
húzd meg a ravaszt gyilkold meg bennem
mire felébredsz el kell temetnem
halott szerelmünk öljük meg tehát
önmagunkban e hiszékeny csodát
öljük egyszerre úgy nem fáj talán
s roskadjunk le az űr túloldalán
e kábító szer bár méltó hozzánk
leszokni róla sohasem tudnánk
ne hallgass szíved féltő szavára
gyerünk teríts le nem vagyok gyáva
